Miért alkalmazzunk mozgásgyakorlatokat a tanulmányi eredmények javítására?

Miért alkalmazzunk mozgásgyakorlatokat a tanulmányi eredmények javítására?

 „A mozgás az első nyelv, amit egy gyermek megtanul” (Sally Goddard, INPP). Mozogva fedezi fel környezetét, és a mozgás által tanulja meg testét uralni. A további, kognitív és fizikai tanulási készsége a mozgásrendszer fejlettségére épül és a gravitációval való megbirkózás szintjétől függ.

 „A mozgás legmagasabb szintű kifejezési formája a teljes mozdulatlanság (Nancy Rowe,  USA, 1995). Ameddig egy gyermek nem képes mozdulatain teljességgel uralkodni és nyugodtan ülni vagy állni, addig nem rendelkezik az iskolához és a tanuláshoz szükséges idegrendszeri „felszereléssel”.

A mozgásrendszer fejlődése fajtól és kulturális környezettől független, és szinte minden gyermek első életévében ugyanabban a szigorúan pontos időrendi sorrendben zajlik. A normális fejlődési folyamat alapszabálya: „fejtől lefele”, (cefado-caudális), és „belülről kifele”, (proximo-disztális), irányú és a nagymozgásoktól a differenciált, finommozgások irányába zajlik. Azaz, mielőtt a gyermek megtanulna testmozgása felett uralkodni, először a fejmozgás kontrollálását kell elsajátítania.

Mozdulatai előbb hason fekve indulnak fejlődésnek, csak azután háton fekve. A gyermek először csak teljes testét egyszerre képes mozdítani, amikor is reflexszerű mozdulatokkal feje és végtagjai egyszerre és egy irányba indulnak meg. Később, folyamatosan fejlődve, a fej és végtagok mozdítása függetlenedik egymástól, majd eljut odáig, hogy képes testének egyik felét a középvonalig fordítani, sőt a középvonalon áthaladtatni. Ez meghatározó állomás ahhoz, hogy fennakadás nélkül, és harmonikusan tudjon majd testfélkeresztezett mozgásokat végezni, és testének mindkét felét összehangoltan, jól koordinálva használni.

A gyermeknek persze meg kell tanulnia fejét elölről hátrafele is mozdítania anélkül, hogy e mozdulat akaratlanul végtagjai hajlítását, vagy kinyújtását indítaná el. Az egyes izmok hajlítása és kinyújtása közötti egyensúly vezethet a további egyensúly kifejlesztésének és megőrzésének művészetéhez. E folyamat lassan, egyszerre halad a fejtől és a lábtól a törzs felé. A törzs elfordítása a mozgásszabadságot növeli, s mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermek megtanuljon négykézláb mászni.

Egyensúly

Az érzékszervek fejlődése is pontos sorrendben történik. Az egyensúlyérzék fejlődik ki elsőnek, a fogamzás utáni első 6-8 hétben, a 16. hét körül már teljességgel működőképes, és a myelinizáció folyamata (= az egyensúlyhoz kapcsolódó idegpályák beágyazódása) a normális időre való megszületés idejére a teljesen lezárul. Születés után az újszülöttnek lassanként meg kell tanulnia egyensúlyérzékét a többi érzékszerv észleléseihez igazítani, amennyiben ez nem sikerül, egyensúlyi zavarok alakulhatnak ki.

”Az ilyen gyermek nélkülözni fogja a gravitációs biztonságérzetet” (A. J. Ayres).

Az egyensúlyrendszer háromdimenziós iránytűként működik a testben, amely a többi észlelési rendszert és érzékszervet folyamatosan kontrolálva, korrigálva, a gyermekben kialakítja az „én” központi érzését. Így fejlődik ki a gyermek térérzékelése is. Mielőtt a gyermek megtanulná saját testében biztonságban éreznie magát, és képes lenne képet alkotni saját térbeni hollétéről, meg kell tanulnia a térben tájékozódni. Mielőtt tehát a ”ki vagyok?” fogalmát megtanulná, meg kell tanulnia a „hol vagyok?” érzését (Nancy Rowe). Ez magában foglalja saját testének kiterjedéséről alkotott fogalmát is, valamint más tárgyak saját testéhez való térbeli viszonyát is.

Tapintás

A bőrön át való érzékelés és a tapintás közvetlenül az egyensúlyérzék után fejlődik ki. A tapintási érzékelésből származó információk értékes visszajelzésekkel szolgálnak az egyensúlyérzék számára a környezet megtapasztalásához. Sok gyermek túl érzékeny, és esetleg elhárítja a taktilis ingereket, vagy éppen túl kevéssé érzékeny, és emiatt erős, intenzív ingereket hajszol. Ha a gyakorlatokat a földön végeztetjük, azok fokozottan serkentik a tapintási-fizikai érzékelést és elősegítik a jobb taktilis-egyensúlyi integrációt.

Hallórendszer

A hallórendszer is az anyaméhben fejlődik ki. Ma már elfogadott tény, hogy a baba, a terhesség utolsó harmadában „hallja” a környezetből érkező hangokat. Ettől függetlenül, életének első három évében sokat kell a gyermeknek még fejlődnie, mire meg tudja majd különböztetni a tiszta beszédhez és artikulációhoz szükséges hangokat. A jó hallóképesség elengedhetetlen az olvasáshoz, a helyesíráshoz, és ahhoz is, hogy értse, megértse, amit olvas. Ez utóbbi a koncentráció, a memória és a beszédkészség fejlesztéséhez is szükséges.

Az a gyermek, amelyik első három életévében fül- vagy torokgyulladások, hurutos betegségek, allergiák vagy egyéb okok következtében sűrűn küszködött duzzadt nyálkahártyával és/vagy halláskárosodást szenvedett, lehet, hogy anyanyelvének kifinomultabb árnyalatait nem lesz képes elsajátítani. Manapság léteznek olyan kiváló hallásterápiák, amelyek a hallószerveknek új impulzust adva, a későbbiekben is képesek a hallóképesség kifinomulását elősegíteni. Ezen kívül minden hangadás és az arra adott válaszok, pl. éneklés, hanghordozóra felvett saját hang lehallgatása, vagy szövegek dallamosítása, tovább segíthetik a hangfeldolgozás és a beszéd javítását.

Látórendszer

A látás olyan nagy szerepet játszik a tanulási készségben, hogy szinte furcsa, hogy csak utolsóként tárgyaljuk az érzékszervek sorában. Látórendszerünket csak a megszületés után kezdjük használni. Bár a szem az első hetekben igen gyorsan fejlődik, mégis nagyon fontos a következőt megjegyezni: a szem motorikája és a látóképesség kifejlődése –  amelyek létszükségletűek a tanuláshoz – elválaszthatatlanul összefonódik az egyensúlyi rendszer és a mozgás első három hónapjában végbement fejlődésével.

Sok gyermek jól képes egyensúlyérzékének hiányosságait kompenzálni, amennyiben a térbeni tájékozódásnál megbízhatóan támaszkodhat látórendszere visszajelzéseire. De ez a kompenzáció egy valótlan, fordított helyzetet teremt e két rendszer között. Tulajdonképpen az egyensúlyrendszernek kellene a szemet megfelelő információval ellátnia, a gyermek mindenkori térbeni helyzetéről adott megbízható visszajelzései által. Ez egy bonyolult belső érzékelő rendszer, amely szorosan összefügg a vizuális rendszer működésével és a kívülről jövő vizuális ingerekhez kapcsolódó szemmozgásokkal. Az a gyermek, amelyik látószervei használatánál még egyensúlyérzékének kompenzálására kényszerül, igen nehezen lesz képes kifinomult látási feladatokra összpontosítani.

Ez a látás bizonyos területein gyengébb teljesítményt eredményezhet, pl. rossz térlátást és mélységérzetet, nehézkes és akadozó követő képességet (amely az olvasásnál és a sorkövetésnél elengedhetetlen), valamint nehezítheti a távolról közép-közelre vagy közelre való gyors visszafókuszálást. Ez utóbbi elengedhetetlen a tábláról vagy könyvből való másoláshoz. A szemek információfeldolgozási képessége tehát jóval többet jelent, mint egyszerűen „jól látni”.

                                                                                                               Sally Goddard Blythe

-->