A digitális valóság közömbössé tesz minket.
A képernyős technológia a világot két dimenzióba szorítja. Csak az agy képes igazán a dolgok megértésére.
Susan Greenfield (1950) bárónő világszerte ünnepelt és kitüntetett agykutató. A brit House of Lords (a Lordok Háza) tagja, az Oxfordi Egyetem „Future of the Mind” (az Agy/ a Szellem Jövője) igazgatója, Lincoln College kutató főmunkatársa és a St. Hilda’s College tiszteletbeli tagja.
Az Oxfordi Egyetemen 1996 óta oktat szinaptikus farmakológiát. New Yorkban, Párizsban és Belfastban dolgozott és 30 brit és további egyetem tiszteletbeli doktora.
Több népszerű tudományos könyvet is írt, mint pl. „Idegenvezetés az emberi agyban” és „A holnap emberei: hogyan változtatja meg a XXI. századi technológia gondolatainkat és érzelmeinket”. Továbbá rádió- és tv-műsorokat készített az agyműködésről.
Küldetésének érzi, hogy agyunk működését az átlagembereknek is elmagyarázza, hogy ezzel mindenki jobban tudja saját adottságait és lehetőségeit hasznosítani.
Meggyőződése, hogy idegrendszerünk működésének jobb megértése mindnyájunk számára építő és gyógyító hatással lehet.
Az USA-ban tavaly felmérést végeztek egy csoport gyermeknél, akik szinten alul teljesítettek, és akik abban a hitben éltek, hogy születésüktől fogva buták voltak; hogy eredményeik azért maradtak el a többiekétől, mert a „butaság génjeit” hordozták magukban. Miután elmagyarázták nekik, hogy mivel az emberi agy igen képlékeny és formálható, ezért igen érzékenyen reagál a környezet összes hatására és viszonylag rövid idő alatt alkalmazkodik azokhoz, megértették, hogy bizonyos aktivitások végzése által agyuk működését jelentősen befolyásolhatják és megváltoztathatják. Ezt meg is tették, ami után eredményeik jelentősen javultak.
Ha jobban belelátunk agyunk fejlődésébe és megértjük, hogy mennyire képes a környezet hatásaihoz alkalmazkodni, akkor jobban felkészülhetünk a mai erősen technologizált társadalom kihívásaira, veszélyeire és lehetőségeire. Mivel a világ körülöttünk drámai tempóban változik, bizonyított tény, hogy agyunk is kénytelen ezeket az óriási változásokat követni, amely által agyunk működése erősen megváltozik majd. A kérdés csak az, hogy hogyan fogjuk ezt a változást hasznosítani, és hogy milyen célokat tüzünk ki e területen.
Greenfield publikációiban kritikusan szól a mai kétdimenziós világról: egy olyan világ ez, amelyben az emberek egyre inkább digitális formában kommunikálnak egymással az élő, személyes kapcsolatok helyett. A legnagyobb gond az, hogy a kétdimenziós világ egy olyan világ, amelyben az emberek nem érzékelik a fájdalmat, nem törik össze a szívüket, és amelyben nem kell eleget tenniük egy valós, hús-vér emberi kapcsolat kihívásainak. Egy olyan világ, amelyet sokkal jobban kontrolálnak, mint a valós világot. E világ nem okoz igazán gondokat, mert semmi nem számít igazán. Még ha valakit le is lősz, egy kattintással meg nem történtté teheted a dolgot.
Ez egy olyan világ, amelyben nem kell attól tartanod, hogy elpirulsz vagy, hogy netán kiver az izzadtság, ha valaki kellemetlen érzést kelt benned, mert nincs ott senki. Tehát nincs közeledben senki, aki kellemetlen dolgokat mondhatna neked.
Egy olyan világ felé haladunk, amelyben az emberek a képernyőik mögé bújnak. A legnagyobb veszély az, hogy az olyan emberek, akik sokat ülnek a képernyő előtt, azok agya is alkalmazkodik a képernyő közvetítette világhoz.
Az emberi kommunikáció 50 %-ban testnyelvből és szemkontaktusból áll, ehhez 30%-ban hozzájárul a hangszín, hanglejtés. És akkor még nincs is kutatási eredmény arról, hogy mit vált ki bennünk, ha valakivel kezet fogunk, vagy megöleljük. Továbbá ne feledjük a feromonon nevű anyagokat, amelyek olyan szaglórendszerünk által agyunkban a legkülönbözőbb (szexuális és egyéb) reakciókat váltják ki. Mivel a szagok közvetlenül az agyba jutnak, memóriánk jelentős részét képzik, és ősi ösztönöket hívnak elő, ami által az emberi kommunikációra nagy hatással vannak.
A Facebook-on vagy Iviv-en ezek az értékes testi információk mind-mind hiányoznak. Az internetes kapcsolatokban nem gyakoroljuk ezek értékelését, így nem tudunk velük bánni. Nem tanuljuk meg, hogy hogyan kell valakinek a szemébe nézni és azt sem, hogy mikor fordítsuk el a tekintetünket, melyek azok a testrészek, amelyeket megérinthetünk és mikor fontos, hogy valakit átkaroljunk, hogy jó érzést váltsunk ki belőle.
A társadalom, amelyben élünk, a képernyők túlzott szerepe miatt sokat veszíthet az empatikus, együttérző mivoltából és ennek előjelei már mindenütt mutatkoznak. Gondoljunk csak például a happy slapping (=örömteli verés) jelenségére. Amikor egy csapat fiatal összever valakit és az arról készített filmet felteszi a You Tube-ra. Ez szörnyetegekre vall. [Volt olyan áldozat, aki azért tűrte a rendszeres verést, mert nem voltak más barátai, és úgy gondolta, hogy ez is a barátság jele. A fordító.]
Nem is annyira az a gond, hogy az ilyen emberek nem tudják, hogy mit tesznek, hanem inkább az, hogy fel sem fogják milyen az az érzés, ha valakinek fizikailag vagy mentálisan fájdalmat okoznak. Tehát az empátia, az együttérzési készség az emberi kommunikáció egyik fontos alkotóeleme, mélyen az agyban gyökerezik és a képernyős világ által veszélyben van.
Nem lehet kibújni a tény alól, hogy eliparosodott és elvárosiasodott világunkat a technikai vívmányai uralják, amelynek előnyeit mindnyájan élvezzük. Gyermekeink is könnyen hozzáférnek olyan technológiákhoz, amelyek még nem álltak az előző generációk rendelkezésére. De olyan rizikónak is ki vannak téve, amelynek a korábbi generációk nem.
A technikai fejlődés önmagában se nem jó, se nem rossz. Attól függ, hogy mire használjuk fel. Tartozunk a következő generációnak avval, hogy megpróbáljuk megérteni, mi is várható.
Nem bizonyítható egyértelműen, hogy az egész generáció gondolkodása megváltozik majd, de szerteágazó kutatások eredményei is igazolják, hogy a változás igenis folyamatban van. Felnőttek köreiben végzett rövidtávú felmérések alapján bizonyítás nyert, hogy a képernyős technológia hatására a koncentrációs problémák, a függőség és az erőszak mértéke jelentősen megnövekedett.
Nehéz számszerűsíteni ezeket az állításokat, de ettől a probléma még jelen van.
A modern képernyős technológiák mellett az információs-, nano- és biotechnológia is rohamléptekben fejlődik. Egyre többen adnak annak hangot, hogy e technikai vívmányokat az ember saját hasznára is fordíthatja. Gondolok itt a transzhumanizmusra, amely annyit jelent, mint a tudomány felhasználása az egyén mentális és fizikális megerősítésének céljából. Elképzelhető, hogy a jövőben e speciális technológia egy kisebb, kiválasztott csoport privilégiuma lehet majd. De az ember végül is miért akarna ilyesmit?
Az ember az agyát arra használja, hogy megértse a dolgokat és belelásson a lényegükbe. Amit se egy laptop, se néhány elektromos drót nem képes véghezvinni, csakis az emberi agy az az, hogy a dolgokat egymással összefüggésbe hozza. Egy komputer bár sakkozni tudhat, de egy regényt megírni sose lesz képes! Ha egy komputer képes lenne ilyesmire, akkor például a jelenlegi gazdasági válságból való kiutat is elmagyarázhatná nekünk. Az nem is lenne rossz, nem?
Az újszerű technikai eszközök tömeges alkalmazása a határok elmosódásához vezet, úgy a generációk között, mint az emberi test és a külvilág között, valamint a valóság és a virtuális világ között. Ennek eredményeként megváltozott emberi típusokat hoz majd létre. A kérdés csak az, hogy tudunk-e majd azokkal megfelelően bánni…?
Susan Greenfield szerint a válasz egyértelműen az emberi kreativitásban, a kreatív gondolkodásban rejlik. Amely kizárólagosan az ember jellemzője. Egy kreatív komputer létrejötte kizárt.
(Fordította Zweegman-Kocsis Magda)